Intézményvezetők találkozója

Intézményvezetők találkozója

A Baptista Szeretetszolgálat  által fenntartott intézmények vezetői hétfő reggel,Verőcén találkoztak.  A szakmai összejövetelen  a  Szeretetszolgálat és az intézmények vezetői mellett az alapító, a Magyarországi Baptista Egyház elnöksége is megjelent.
Szenczy Sándor  köszöntését követően Miletics Marcell, az Utcafront vezetője beszélt a kezdetekről, az első intézmények történetéről és arról a szakmai koncepcióról, melynek alapján felépült az intézményrendszer.  Ezt követően szakmai csoportonként mutatták be az intézményvezetők az általuk irányított területen folyó munkát.
Budapesten hat különböző szállón mintegy 850 férőhelyet működtetünk a hajléktalan emberek számára. (XI.ker, Budafoki út, Kőbánya, Csepel, Soroksár). Szenvedélybetegek Lakóotthona működik Miskolcon és Debrecenben, stabil tűcsere program Csepelen. Mobil tűcsere és utcai megkereső  program a fővárosban és Miskolcon.
Fogyatékosok Napközi Otthona van Gödön, Bicskén, Debrecenben, Nagyhalásziban, Szentpéterszegen, Balkányban és Esztergomban. Helyenként  átlagosan 30-35 férőhellyel. Pszichiátriai Betegek Nappali Intézménye üzemel Győrben és Esztergomban. Gárdonyban pedig bentlakásos otthon működik a pszichiátriai betegek számára.
Három családi napközi várja a gyerekeket  Debrecen területén,  Nagyhalásziban pedig egy bölcsőde. Átmenti Gyermekotthon és gyermekjóléti szolgálat működik Érden. A „Fészek” nevelőszülői hálózat részeként  350 gyermek él 135 nevelőszülő család gondoskodásában.  Családok átmeneti otthonát tartunk fenn  Debrecenben és Balmazújvárosban.
Az idősellátás területén  a legtöbb ellátottat a 4 pécsi intézmény gondozza: ott 648 idős él. Gárdonyi intézményünk 120 idős embert segít.
A házi segítségnyújtás területén a legkiterjedtebb az országos intézményrendszer. Ajka, Balkány, Debrecen, Esztergom, Hódmezővásárhely, Karcag, Kaposvár, Kazincbarcika, Komádi, Mátészalka, Nyíregyháza, Salgótarján, Szentpéterszeg, Szerencs, Szolnok azok a települések, ahol megtalálhatók munkatársaink.
A kiterjedt intézményrendszer hatékony és egységes működését a közelmúltban felállt belső ellenőrzéssel foglalkozó szakmai és gazdasági csoport  segíti.

Intézményünket Herczeg Ferencné, igazgató és Bodáné Ferencz Katalin gazdasági igazgató képviselte.

Xnxx افلام سكس عربي AV Subthai Xnxx Arab indian sex video XNXX ARAB | نودزات|سكس العرب بنت محجبة سكس فيديو جنسي مترجم Bf Sex

Segítsen Ön is adója 1%-val

Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány

Adószáma: 18485529-1-07

Technikai szám: 0286

Weboldalunkkal kapcsolatosan észrevétele lenne?
  1.  
  1. Üzenete:*
    Sajnos nem írt még semmit....
  2.  
  1. az Ön neve*
    nem adta meg a kapcsolattartó nevét
  2. E-mail címe: *
    hibás, vagy nem adta meg a kapcsolattartó e-mail címét
  3.  a biztonsági számsor megadása szükséges a "robotok" kiszűrésére